Hogy mi is az élet? Egy szörnyűség! Emberek pusztítják önmagukat és egymást egy jobb élet reményében. Hisznek sok mindenben...Istenben, szerelemben, békében...de mind ez miért? Mi értelme van magának az életnek? Mi dolgunk, milyen feladatunk van eme sárgolyón? Én nem tudom ezekre a kérdésekre a válszt...S, hogy miért is küzdünk nap mint nap, miért harcolunk...erre sem tudnék választ adni. Kétféle ember létezik...aki harcol és aki nem tesz semmit a jobb élet reményében. Mi Anások az első kategóriába sorolhatjuk magunkat. Bár mint az emberek álltalában, mi sem vagyunk tökéletesek. Nap mint nap szenvedünk, pusztítjuk önön magunk, de hát a többi ember nem ezt teszi? Ők mivel jobbak nálunk? Ők miért "normálisak"? Ők is csak pusztítják magukat...csak ők másképp.
Egyik sem élet igazán. Így nem lehet élni. De meg tudja mondani valaki, hogy milyen is a "normális" élet? Mind paráználkodunk, mind önzőek vagyunk a magunk módján, mindünknek vannak bűneink-csak vannak kik azt hiszik ezt meggyónhatják. De nem. Ezen nem segít semmiféle "szentelt víz". Mind bűnösök vagyunk, s egyszer mind meghalunk. Ma vagy holnap, vagy azután...de egyszer biztos. Az ember természeténél fogva bűnös. De hogy mi számít bűnnek...az nézőpont kérdése.
Mind szörnyek vagyunk. Mindannyian szeretnénk szeretni, birtokolni valamit...mind vágyunk valamire. Egy hű hitvesre, egy sportkocsira, vagy épp a tökéletes alakra. S ezen elképzelésünkért képesek vagyunk bármit megtenni. Mind követünk el hibákat. De aki igazán szeret minket az mindig megbocsát. De sajnos vannak, akik képtelenek szeretni. Vannak akik örök fájdalomban élnek. Vannak akik csak szenvednek. S kérdem én ez lenne az élet? Szenvedések és fájdalmak sorozata?
A legtöbben próbáljuk a hejes utat járni. De ki tudja megmondani, hogy melyik a hejes út? Egyszer egy bölcs ember azt mondta: "Az élet egy szívás, amit néha megszakít egy-egy jó dolog." S hogy milyen igaza van. Én kipróbáltam az élet "rossz" és "jó" oldalát is...egyik se jött be. Hisz minden rosszban van valami jó és minden jóban van valami rossz. Ez az élet. Ami tulajdonképpen olyan, mint egy hullámvasút...egyszer fent, máskor lent. De úgy is fel lehet fogni, mintha lenne egymás mellett két ajtó és nem tudnánk mi rejtezik mögötte. Felmerül hát a kérdés...valyon melyiket válasszuk? Melyik a helyes út? Melyik ösvényt kell járnom?
Ezen dolgok foglalkoztatnak mostanság. Csábít a rossz, de valamelyest a jó oldal felé húzok. De, hogy miért? Már én magam sem tudom. Könnyebb lenne élni a mának és nem törődni semmivel...de én mégis a rögös, nehezen járható ösvényt választottam, mely fájdalommal, kínnal, s szenvedéssel van kikövezve. S hogy miért? A férfiért, akit szeretek. A férfiért, akivel elképzelem a közös jövőmet. A férfiért, akiért eldobnám akár az életemet. A férfiért aki elrabolta a szívemet...
