Költői kérdés, s mennyi benne az igazság...
Éppenhogy lenne egy jó napja az embernek, rögvest történik valami rossz, ami hirtelen rombadönt mindent. Elég akár egy rossz szó is, mert mindenki más és más. Senki sem egyforma. Én személy szerint egy nagyon érzékeny ember vagyok és engem nagyon könnyű megbántani. Nincsenek pattanásig feszülő idegeim, s ha egyszer én kiborulok, akkor nagyon kiborulok. Nekem nagyon kevés is elég ahhoz, hogy a pompásnak induló napomat tönkre tegyék.
Az emberekkel az a legnagyobb probléma, hogy a nagytöbbségből hiányzik az empátia. És most nem arról van szó, hogy az embernek nem lehet saját vélemény. Sőt legyen mindenkinek saját véleménye a másikról. De legyen megértő a másikkal szemben, hisz nem tudhatja, hogy az a személy min megy keresztül. Legyen egy kicsit megértőbb. De az emberek legnagyobb problémája, hogy nem tudják elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Pedig szerintem ez a legfontosabb. Elfogadni a másikat a hibáival...
Engem nem tudnak, s nem is akarnak elfogadni. Mindenki csak meg akar változtatni. De én már nem hallgatok senkire. Nekem senki sem parancsolhat. Én a saját életemet élem és szerintem mindenkinek ezt kell tennie. Élni a saját életét és nem mások kedvéért változtatni önmagán.
"Mindig erőt, bátorságot és önbizalmat nyerünk, amikor szembe kell néznünk félelmeinkkel. Azt kell mondanunk magunknak: "Átéltem ezt a szörnyűséget. Most már elboldogulok bármivel, ami csak jöhet." Meg kell tudnunk tenni azt is, amiről azt hisszük, képtelenek vagyunk rá."(Eleanor Roosevelt)
