Bizony mi nekünk kell irányítanunk a saját életünket. Meg kell tanulnunk bánni vele, mert csak így élhetjük túl. Én is próbálkozom, csakhogy én nekem ez sosem akar összejönni, mert túlságosan is félek...
De ez érthető. Gyerekkorom óta az életem kész szenvedés. Sosem hallgattak meg, sosem dícsértek meg, csak bántottak. És ezek a gyerekkori emlékek még ma is tisztán élnek bennem. Ezek azon fájdalmak közé tartoznak, amik sosem tűnnek el.
Már gyermekként is más voltam, mint a többiek és emiatt kitaszítottak és bántottak. Már óvodás koromban sem voltak barátaim. Mindíg egyedül kellett játszanom. Akkoriban még rendszerető voltam. De én mindig mindenben a logikát kerestem és az összefüggéseket, s ebből is csak egy nagy lelki teher lett. Ugyanis egyszer az egyik ovónő emiatt kiabált le.
Én mindig és egy érzékeny ember voltam. Az ofim mostanság azzal magyarázza, hogy mivel én is költő vagyok, én máshogy látom és élem meg a dolgokat. De szerintem a költészetemnek ehhez semmi köze. Azért kezdtem el írni, hogy megszabaduljak a fájdamaimtól. Nos 3 éve írok verseket és ez mind idáig nem sikerült elérnem. Csak annyit értem el vele, hogy ha az egyik szomszéd szembejön velem az utcán, mondja nekem, hogy látott a tv-ben szavalni, meg hogy tetszenek neki a verseim. De igazából, már nincs is kedvem írni. Már nem látom értelmét, hisz a problémáimat nem sikerült kiírnom magamból, pedig ez volt a célom.
Magányom, s lelki leépültségem valódi okai, a gyerekkoromban keresendők. Én úgy gondolom, hogy nekem meg sem kellett volna születnem. Hogy nekem kellett volna meghalnom a báttyám helyett. De sajnos ez nem így lett...
S szenvedésekkel teli éltem egyre rosszabb és rosszabb. Nem tudom, hogy valaha leszek-e még boldog. Nem tudom, hogy valaha elmúlik-e majd a fájdalom, ami belülről mardossa a szívem.
Sipőcz Diána
A szívedben
Csak kihasználnak, megbántanak,
Gyűlölködnek, megaláznak.
Néznek, míly dühös vagy rájuk,
S a lelkedben egyre jobban
Összetörnek az álmok.
Minden lépésed csupa kín, szenvedés,
Hiába harcolsz, nem kapsz megbecsülést.
S majdan egyszer a virágos réten
Talán, újra tiszta lészen szíved.
Csak menj tovább, s ne állj meg soha!
Nem bánthat többé az élet ostora.
Higgy magadban, s szép lesz újra minden,
Hisz a szeretet ott hever legbelül:
A szívedben.
Tudom, hogy mindez nem igazán ide tertozik. Vagyis hát saját tapasztalataimat kéne veletek megosztanom, de ez most nem megy igazán. Nem eszek és sokat sportolok továbbra is. Minden nap ugyanazt csinálom, úgyhogy igazából nem nagyon tudok neketek újat mondani. De megpróbálom magam összeszedni. Meg kell próbálnom és ki kell tartanom. Tegyétek ti ist ezt! Sose adjátok föl, mert nem szabad. Harcolni kell a világ fájdalmai ellen. Tudom, hogy most ez így elég ellentmondásos, mert abból, amit eddig írtam, csak az derült ki, hogy én már eléggé feladtam a dolgokat. De igazából még mindig lakozik bennem egy pici remény, amit a szerelem táplál...
